Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sikerrel zárult a Szépkorúak Jeles Napjai programsorozat

honlap_emlekezteto.jpg

Pályázat címe:  Szépkorúak Jeles Napjai programsorozat

Célterület azonosító:  1 021 570

Célterület: Hagyományokat őrző, térségre jellemző rendezvények fejlesztése, megvalósítása

Időpont:  2012. december 1.  – 2013. június 22.

Pályázó: A BESENYSZÖGI IDŐSEK OTTHONÁÉRT ALAPÍTVÁNY

 

A 2012-2013-ban megvalósuló Szépkorúak Jeles Napjai rendezvénysorozatot a hagyományőrzés, valamint a generációk közötti távolságok csökkentése hívta életre. A projekt keretében négy program köré összpontosult a rendezvény, melynek szellemisége az egész évet áthatotta. A pályázat célcsoportjai az otthon lakói, valamit a besenyszögi fiatalok és szüleik, illetve a besenyszögi szépkorúak voltak.

 

2012 decemberében az Adventi programsorozat keretében a besenyszögi generációk közösen elevenítették fel a karácsonyhoz és az újév megünnepléséhez kötődő hagyományokat, népszokásokat. Az Aranykapu program során „Lakodalmak régen és ma Besenyszögön” címmel tárlat nyílt régi helyi menyasszonyi ruhákból, melyet a Besenyszögön élők családi esküvői fényképeiből rendezett kiállítás egészített ki. Az érdeklődők megismerhették a vőfélykalács és vőfélybokréta készítés fortélyait, majd az otthon lakóival közös teadélután keretében az idősek esküvői történeteit. A húsvéti programok keretében kicsik és nagyok közösen elevenítették fel az egyik legismertebb keresztény ünnephez kapcsolódó hagyományokat és népszokásokat, melyet a Besenyszögi Idősek Otthona lakói, valamint a helybeli szépkorúak osztottak meg a fiatalabb generációkkal.

A Népi hagyományok napján együtt vígadt fiatal és öreg, helybéli és látogató. Az egésznapos rendezvénysorozat alapvető célja volt, hogy lehetőség nyíljon a feledésbe merülő népi hagyományok megismerésére és olyan kulturális értékek színpadra vitelére, melyek lassan nemzeti kinccsé érnek.

A nagy érdeklődés és a jó hangulat a színes és változatos programokon túl annak is köszönhető, hogy a Szépkorúak Jeles Napjai korábbi rendezvényei során az otthon lakói és a családtagok, valamint a helybéli fiatalok között egyre szorosabb lett a kötelék, ami megmutatkozik a sűrűbb látogatásokban és az egyre gyakoribb közös programokban is. Ezek a kapcsolatok várakozásokat felülmúlóan szorosabbá váltak a fél évet felölelő, négy program köré szerveződő rendezvénysorozat kapcsán.

 

A projekt LEADER kiírás keretében, a Besenyszögért Alapítvány, Besenyszög Község Önkormányzata és a Marketing Jam Trend Kft. együttműködésével valósult meg.

 

A rendezvények létrejöttét Kiss Ernő családi gazdálkodó, a Chiovini Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és az Eszterlánc Óvoda támogatta.

 

Elérhetőségek:

Cím: Idősek Otthona Besenyszög, 5071 Besenyszög, Szabadság tér 3.

Tel: 06-56/487-075

Email: gokobes@freemail.hu

Intézményvezető: Csapó Pálné