Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szépkorúak Jeles Napjai programsorozat Népi Hagyományok Napja emlékeztető


Pályázat címe: Szépkorúak Jeles Napjai programsorozat

Célterület azonosító: 1 021 570

Célterület: Hagyományokat őrző, térségre jellemző rendezvények
fejlesztése, megvalósítása

Helyszínek: Idősek Otthona Besenyszög, 5071 Besenyszög, Szabadság tér 3.

 Fecskelyuki Sportpálya, 5071 Besenyszög 440 hrsz.

 Vehiculum Ház, 5071 Besenyszög, Jászladányi út 18.

 Chiovini Ferenc Általános Iskola 5071 Besenyszög, Vasvári P. u.7.

 

Időpont: 2013. június 22.

 

Készítés dátuma: 2013. június 27.

 

 


Célok, célcsoportok:

 

A 2012-2013-ban megvalósuló Szépkorúak Jeles Napjai rendezvénysorozatot a
hagyományőrzés, valamint a generációk közötti távolságok csökkentése hívta életre. A projekt
keretében négy program köré összpontosul a rendezvény, melynek szellemisége az egész évet
áthatja. A pályázat célcsoportjai az otthon lakói, valamit a besenyszögi fiatalok és szüleik, illetve
a besenyszögi szépkorúak.

A Besenyszögi Idősek Otthonában élő gondozott emberek jó körülmények között, körültekintő
ellátásban részesülnek, azonban az egyre idősödő korosztály mindinkább elszigetelődik a többi
társadalmi rétegtől. Az otthon lakóit egyre kevesebben és egyre ritkábban látogatják, melynek
egyik oka a felgyorsult mindennapok, és a gyerekek, unokák időhiánya, másrészt az a
generációs szakadék, melyet a rohamos technikai fejlodés is okoz, ami a közös időtöltési témák
hiányát generálja. Ennek kiküszöbölésére a pályázó célja olyan, generációkat összefogó közös
programok megszervezése és lebonyolítása, melyben a közös gondolkodásnak és időtöltésnek
alapját a feledésbe merülő népszokások és hagyományos népi játékok adják. Jelen pályázatba
olyan tevékenységeket tömörítettünk, melyek a közösen eltöltött időt tartalmassá és
élvezetessé teszik minden korosztály számára.

A Népi hagyományok napján – az otthon nyújtotta lehetőségeket is átlépve–együtt szórakozott
fiatal és öreg, helybéli és látogató. Az egésznapos rendezvénysorozat alapvető célja volt, hogy
lehetőség nyíljon a feledésbe merülő népi hagyományok megismerésére és olyan kulturális
értékek színpadra vitelére, melyek lassan nemzeti kinccsé érnek. A rendezvények a nagy
érdeklődésre tekintettel négy helyszínen valósultak meg, még többeket elérve így. Az Idősek
Otthonában a helyi nyugdíjas klub előadásában táncműsort tekinthettek meg az otthon lakói,
ezt követően a Búzakalász Citerazenekar, majd a zagyvarékasi mazsorettek előadása
szórakoztatta az érdeklődőket. A délelőtt folyamán - a jó időnek is köszönhetően - az otthon
udvarán a népi mesterségek művelőivel és munkáival ismerkedhetett meg minden látogató,
ahol többek között lehetőség nyílt a korongozás, csipkeverés, kosárfonás, fafaragás, szövés
kipróbálására is. A gyakorlati bemutatók során a mesterek az elméleti tudásukat is
megosztották az érdeklődőkkel, éltetve ezáltal a feledésbe merülő szakmák tradícióját.


A Vehiculum házban a hagyományos kenyérsütés csínját-bínját ismerhették meg a látogatók és
a vajköpülést is kipróbálhatták a vállalkozó kedvűek. A bemutatót kóstoló zárta, mindenki
örömére.

Az esti programok újabb helyszíneken valósultak meg, mert a besenyszögi Idősek Otthona nem
bizonyult elég nagy befogadóképességű helyszínnek az előzetes érdeklődés alapján. A
Fecskelyuki Sportpálya volt a helyszíne a szolnoki Tisza Táncegyüttes fellépésének, melyet a
Szalonna Band élőzenei koncertje követett, táncra buzdítva a helybelieket és más településekről
érkezőket is. Akik pedig a Szent Iván éjhez kapcsolódó hiedelmekkel, tradíciókkal kívántak
megismerkedni, azokat tűzugrással egybekötött bemutató várta a Chiovini Ferenc Általános
Iskola udvarán.

 

Együttműködés és összefogás a projekt során:

 

A Népi hagyományok napja megvalósításában nélkülözhetetlen szerepe volt a Besenyszögért
Alapítványnak, együttműködésükkel kerülhetett sor a vajköpülés és kenyérsütés technikájának
megismerésére. Besenyszög Község Önkormányzata a rendezvény helyszínét biztosította, a
Marketing Jam Trend Kft. pedig tanácsokkal segítette a rendezvény hírelését. Kiss Ernő családi
gazdálkodó a húsvéti tojásfestés hagyományának ápolását segítette a díszítésre kerülő tojások
rendelkezésre bocsátásával. A Chiovini Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási
Intézmény és az Eszterlánc Óvoda lehetőséget biztosítottak arra, hogy az óvodások és a diákok
részt vehessenek a rendezvényen, ezáltal is csökkentve a generációk közti távolságot.

 

Eredmények:

 

A pályázó vállalta, hogy a projektben 4 olyan rendezvényt valósít meg, melynek célcsoportja
Besenyszög idős lakosai és a helyi diákok, óvodások. A projekttől a különböző generációk
közötti párbeszéd javulását, a családi kötelékek erősödését, valamint a népi hagyományok
felelevenítését és életben tartását várja a pályázó. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az
egésznapos rendézvénysorozat programjain összességében közel ezren vettek részt, a fellépő


művészek, kézművesek pedig a helyi hagyományos termékekből álló ajándékcsomagokkal
térhettek haza, emlékezetessé téve mindenki számára ezt a napot.

A nagy érdeklődés és a jó hangulat a színes és változatos programokon túl annak is köszönhető,
hogy a Szépkorúak Jeles Napjai korábbi rendezvényei során az otthon lakói és a családtagok,
valamint a helybéli fiatalok között egyre szorosabb lett a kötelék, ami megmutatkozik a sűrűbb
látogatásokban és az egyre gyakoribb közös programokban is. Ezek a kapcsolatok várakozásokat
felülmúlóan szorosabbá váltak a közel egy évet felölelő, négy program köré szerveződő
rendezvénysorozat kapcsán.